Tolvaj Sándor

Tolvaj Sándor
life és business coach, karrier coach

Sok éves önismereti utamon többféle csoportos és egyéni segítő technikába nyerhettem betekintést. Ezek a technikák segítették azt, hogy megtaláljam azt a belső erőforrásomat, amiről oly sokat beszélek, és aminek segítségével belülről kifelé tudok építkezni mind emberileg, mind szakmailag. Rengeteg terhet letettem, és rengeteg új szokást alakítottam ki. A lerakott teher része volt az a 42 kiló súlyfelesleg is, amelyre különösen büszke vagyok. Ebből az útból kiindulva – és hozzám forduló ismerőseim hatására – ráeszméltem, hogy képes vagyok támogatni másokat és tudom segíteni a hozzám fordulók fejlődését.

Így tehát újra beültem az iskolapadba, és elvégeztem egy business- és life coach képzést. Ez volt a kezdet és azóta is folyamatosan tanulok iskolában, mentoraimtól és a tükreimtől – akik legtöbbször maguk a klienseim.

Filozófiám

Hiszem azt, hogy minden ott van benned, csak éppen az adott élethelyzetben ezt a mélyről kell előcsalogatni.

Amit legjobban szeretek a munkámban

Szenvedélyesen szeretem a másik emberrel való kapcsolódást a vágyain és céljain keresztül. Felemelő érzés az, amikor eljutunk együtt A-ból B-be, és látom, hogy hasznodra vált a kíséretem.

Szakmai hátterem, iskolák

  • Emberlét – Fejlődéspszichológia – Dr. Daubner Béla (folyamatban)
  • Integrál és Transzperszonális Pszichológia – Dr. Daubner Béla (folyamatban)
  • Mindfullness tanfolyam  – Dr. Daubner Béla (folyamatban)
  • Online NLP tanfolyam – Mindennapi NLP
  • Karrier coach – Coachingcentrum
  • Életmód és táplálkozástanácsadó – Weider Professional
  • Tranzakció analízis – Újrahangolás® Központ
  • Integrált business és life coach – Coachingcentrum
  • PR management – Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar

Egyéni ügyfelekkel dolgozom életmód, karrier és motiváció témakörökben, emellett vállalkozóknak segítek coaching szemléletű tanácsadás formájában céges márkáik, avagy személyes márkáik építésében. A karrier coachingot kiegészítem személyes márka építéssel, önéletrajz írással. Tapasztalataimhoz tartozik a közel 10 éves önismereti munka több egyéni és csoportos technikával, úgy mint családállítás, Gestalt, KIP, játszmaelemzés, tranzakcióanalízis, belső gyermek, bodywork technikák, pszichodráma, kognitív életviteli tanácsadás, érintésterápia, NLP, hipnózis, relaxáció, meditáció.

Személyes gondolatok

Az önismeret segített abban, hogy megtaláljam szem elől vesztett belső erőforrásaim, ma már azon dolgozom, hogy másoknak is segítsek megtalálni, ezzel lehetővé téve, hogy derűs és hatékony életet éljenek.

Coachnak lenni számomra oda-vissza bizalmat jelent. A kliensem bízik abban, hogy pont én tudok neki segíteni, és bízik a kapcsolatunk szentségében, amikor olyan titkait osztja meg velem, amit rajtam kívül senkinek nem árulna el. Ezért én tisztelem őt és hálás vagyok neki. Az én részemről a bizalom pedig abból ered, hogy tudom, képes megugrani a saját akadályait, képes meghaladni önmagát és képes felülkerekedni a problémáján.

Speciális területeim: motiváció, életmód, karrier, márkaépítés. Ha úgy érzed, én vagyok aki tud neked támogató kezet nyújtani, várlak szeretettel egy beszélgetésre.

Helyszín
Szolgáltatás
Segítő
Dátum és idő
Recurring info
Extra szolgáltatás
Információk
Jóváhagyás
We aren’t able to process your payment. Please, try again.
Köszönjük!
Munkatársunk 24 órán belül felveszi veled a kapcsolatot!
Figyelem!

Ez a menüpont átnavigál a Meghallgatunk.online PRO BONO oldalára. Biztos vagy benne, hogy elhagyod ezt az oldalt?

Skip to content