Hogyan lesz a vágyott kapcsolat valóság?

Sokan úgy tekintenek a kapcsolatokra, mint a boldogság forrására, miszerint a társ tölti be a párkapcsolat hiánya miatt érzett űrt az életünkben, amely teljessé tesz bennünket. Mindeközben a társas kapcsolataink arra szolgálnak, hogy önmagunk visszatükröződését pillanthassuk meg egymásban, ami a személyiség- és lelki fejlődésünk kulcsa. 

Ebben a megközelítésben annak az elvárásnak a terhét leveheted a kapcsolatokról, hogy egy másik ember vagy valamilyen külső tényező lenne felelős a te személyes boldogságodért, ami a kapcsolati függés kimeríthetetlen forrása. Helyette megpillanthatod, hogy is viszonyulsz önmagadhoz és rálelhetsz saját fejlődésed útjára. Hiszen minél szabadabban éled meg valódi önmagad, annál inkább lehetőséget adsz a párodnak is, hogy önmaga legyen. Ezáltal a kapcsolat egy ajándék lesz, ami mindkettőtök életét gazdagítja.

Vitathatatlanul rengeteg pozitív érzelmet (szeretetet, hálát, örömöt) élhetünk át a kapcsolatainkban. A boldogság azonban ennél egy bensőségesebb és személyesebb állapot, egy átfogó szubjektív megélése a pozitív érzelmeknek. A legújabb tudományos kutatások vizsgálják, hogy agyunk miként működik akkor, amikor boldogok vagyunk, és ez hogyan kapcsolódik a szociális szükségleteinkkel. Egyes feltételezések mentén elménk a boldogság mibenlétét folyamatosan tanulmányozza és megjegyzi a forrásait. Mivel folyamatosan tanul, erős behatások után felülírhatja a múltbeli tapasztalatokat.

Ez egyszerűsítve azt jelenti, hogy bármikor képes vagy változtatni azon, hogy mit fogadsz el boldog pillanatként, és mit nem! 

Hogyan lesz a vágyott kapcsolat valóság? 1

Ha változtatni szeretnél, bármikor lehetséges, legyen szó a párkapcsolat hiányáról vagy a kapcsolati függésről. A kérdés az, hogyan kezdj neki?

Néhány apró finom hangolással óriási változásokat tapasztalhatsz meg az életedben. Első lépésként nézzük meg például, hogyan viszonyulsz a boldogsághoz! Mi a boldogságod forrása?

Gondoltad már valaha, hogy akkor leszel boldog, ha…

  • ‘lesz párkapcsolatod’
  • ‘gyereketek születik’
  • ‘nagyobb lakásba költöztök’?

A fenti gondolatok azt sugallják, hogy jelenleg nem lehetünk boldogok, csak akkor, ha az adott állapotok beteljesednek. Ez akadályozza, hogy az itt és mostban tartós elégedettséget vagy boldogságot éljünk át.

Ha most éppen nem élsz párkapcsolatban – ami a pandémia idején meglehetősen sok embert érint – és a boldogságodat a társ megléte vagy a kapcsolat hiánya alapján értékeled, akkor megláthatod, hogy mennyire korlátok közé szorítod magadat és a saját személyes jóllétedet. Mivel ilyenformán egy (vég)állapot célhoz méred a jelen pillanatot, valójában ösztönzés helyett egy negatív spirálba taszít, ezzel  törékennyé téve. Hiszen amíg nem éred el a vágyott állapotot, addig folyamatosan alulértékeled a önmagad, csökkentve az önbecsülésed és az önbizalmad.

Nézzük meg azt is, hogy mi történik akkor, ha ebben az esetben eléred a vágyott állapotot és találkozol valakivel, aki szimpatikus számodra? Lehetséges, hogy habár pillanatnyi örömöt ugyan átélsz, máris keresni kezded a következő elérendő célt. Újabb elvárást fogalmazol meg, így teremtve magadnak egy állandó körforgást, ami különböző díszletekben (eltérő időben, környezetben, más és más emberekkel és szituációban), mégis valahogy ugyanarra az eredményre vezet. Idővel azt veheted észre, hogy noha egyre több magad elé kitűzött mérföldkövet elértél, mégis egyre csökken az általános jóléted, az önbizalmad, mivel a saját jelenlegi boldogságod mérésére külső jövőbeni referencia pontokat tűzöl ki. Látod a csapdát?

Mi lenne, ha mostantól ahelyett, hogy jövőbeli elvárásokat fogalmazol meg, inkább a jelen pillanatban is meglévő erősségeid gyarapítására törekednél állandó jelleggel? Ebben az esetben a saját egyedi értékeid megélésére fókuszálsz: a célkitűzéseid és iránymutatóid az energiaszint növelése, az állandó fejlődése és az egység kiterjesztésére vonatkoznának. Például napról-napra teszel önmagad és mások jólétének emeléséért. Ilyen formában a személyes jólétet meghatározó alapvető pszichológiai alapszükségletek (autonómia, kompetencia, összetartozás élménye)* kielégülnek, anélkül, hogy kapcsolati függés alakulna ki. Sokkal inkább növekszik az érzelmi biztonságod és a motiváltságod. Ezáltal minden pillanatban lehetőséged van rá, hogy fokozatosan növekedj, a magad módján. 

Hogyan lesz a vágyott kapcsolat valóság? 3

Most figyeld meg egy pillanatra, hogy milyen különbséget jelent ez a fajta szemlélet. Ha azt mondod magadnak, hogy a (párkapcsolati) boldogság alappillérei a következők:

  • önazonosan élsz (a lényed pillanatnyi legteljesebb megnyilvánulásaként),
  • folyamatosan fejlődésre és kiteljesedésre törekszel,
  • egyre jobban kapcsolódsz önmagadhoz (gondolataidhoz, érzéseidhez, tudatosságodhoz) és a környezetedhez,
  • ezáltal együttérzőbbé válsz,
  • az élet minden mozzanata egyedi és jelentőségteljes számodra,
  • úgy viszonyulsz másokhoz, ahogy szeretnéd, hogy hozzád viszonyuljanak.

Ebben az esetben elégedett és boldog lehetsz. Észreveszed a meglévő értékeidet, elismered az eddigi törekvéseidet, amiknek köszönhetően azzá váltál, aki most vagy, és egyre inkább az leszel, akivé válni szeretnél. Ha pedig valamilyen hátráltató körülményre ismersz rá, az tovább segíti az ilyen módon megfogalmazott céljaid elérését. Hiszen, ha észreveszed, hogy épp kevésbé vagy együttérző másokkal egy helyzetben, akkor ennek felismerésével máris hozzájárulsz a jövőbeni fejlődésedhez. Ezen az úton folyamatosan táplálod az egészséges önértékelésedet, növeled az önbizalmadat, erősödik a lelki immunrendszered és általánosságban jobban érzed magad.

Minden egyes pillanatban benned van a lehetőség, hogy változtass, hogy fejlődj és kiteljesedj. Saját fényed ragyogásával másokat is erre inspirálhatsz. Egyre nagyobb elfogadással fordulsz másokhoz, valamint egyre többet teremtesz, ahelyett, hogy elvárnál. Érzed a különbséget? Ha van hozzá kedved, merülj el  a teljesség érzésében és jegyezd fel magadnak, hogy milyen képek, érzelmek, gondolatok társulnak hozzá, hogy tovább maradhass ebben az állapotban a nap folyamán.

Ezek az alappillérek saját érdekeidet és mások javát egyaránt magukban foglalják, ezáltal  az egyéni fejlődésed révén hozzájárulsz a párkapcsolatod és mások jóllétéhez. 

Tetszett Judit cikke, és szívesen találkoznál vele? A Mental Health Summit 2021-es programján ő is ott lesz! Gyere és nézd meg őt június 2-6. között!Ha pedig egyéni konzultációra mennél hozzá, foglalj hozzá időpontot honlapunkon keresztül!

Bozsánovics Judit

Art & innovation coach, startup mentor

Mi biztosan meghallgatunk

Mindannyiunkkal történhetnek olyan nagy igazságtalanságok, amit jó lenne megosztani valakivel, aki nem a saját igazát adja válaszul, aki közben csak ránk figyel, aki megért bennünket, és aki abban segít, amiben mi magunk szeretnénk. 

Ha elmondanád, mi meghallgatunk!

Figyelem!

Ez a menüpont átnavigál a Meghallgatunk.online PRO BONO oldalára. Biztos vagy benne, hogy elhagyod ezt az oldalt?

Skip to content